Pema Chödrön: Közelíts a félelemhez!

A paradoxonhoz ragaszkodni nem olyasmi, amire egyik pillanatról a másikra képesek vagyunk. Ezért javasolt, hogy egész életünkben edzzünk bizonytalansággal, kétértelműséggel, a biztonság hiányával. A középen létezés felkészít rá, hogy félelem nélkül várjuk az ismeretlent. A köztes állapot, ahol pillanatról-pillanatra az elengedést gyakoroljuk, tökéletes edzőterep. Nem igazán számít, hogy ez inspirál vagy kellemetlenül érint minket. Ezt egyszerűen nem lehet jól csinálni. Ezért nagyon fontos az együttérzés, no meg a bátorság. Erőt adnak ahhoz, hogy őszinték legyünk magunkkal, hol vagyunk, ugyanakkor tudjuk azt is, hogy úton vagyunk, átalakulásban, hogy az egyetlen idő a most, és a jövő tökéletesen megjósolhatatlan és nyitott.

Galsai Pongrác: Egy hipochonder emlékiratai

Nem Isten teremtette meg az embert saját képére és hasonlatosságára, hanem az ember teremtette meg Istent a maga alakja és természete szerint.
Fölruházva jó néhány ellenszenves tulajdonsággal is.
A legfőbb Szeretet, Jóság, Bölcsesség, Igazságosság mindenre inkább méltó, mint a szeretetünkre. Ha betoppanna hozzám, ijedtemben térdet-fejet hajtanék. Ahogy illik. De nem tudnék a szív melegével nézni rá. Nem szívesen fogadnám be öröklakónak a házamba. Ez az isteni Személyiség önimádó, részrehajló, kegyetlen, undokul magabiztos, komikusan hiú és riasztóan zsarnoki. A személyi kultusz ősképlete. Elvárja, sőt megköveteli teremtményeitől, hogy hódoljanak neki. Szemrebbenés nélkül hallgatja végig a litániákat, amelyeknek egyetlen mondatától pirulnia kellene. A csúszómászókat kitünteti, a lázadókat büntetéssel sújtja. Önmaga szolgájává és áldozatává teszi az embert. Gyönyörködik műve szépségében, gyarlóságait pedig a maga által kreált emberi lelkiismeretre hárítja. Szeszélyesen méri ki az erényt és a bűnt. Ötletszerűen osztogatja kegyeit. Bizonyos egyedeket előnyökkel tüntet ki, majd megjutalmazza bennük a saját nagylelkűségét. Míg másokat megfoszt ajándékaitól, s fukarságát az áldozatain torolja meg. legfőbb érdemnek az akaraterőt tekinti, amely rosszra csábító hajlamainkat legyőzi, de az önuralom mértékét is maga szabja meg. Ennek tudatában mond ítéletet. Mintha egy botrány értelmi szerzője bíróként lépne fel. S ha végül a nagy ölelkezéskor majd mindent jóvátesz, rendbe hoz, eligazít? Ha utolsó szava a tévedéseit másoknak megbocsátó Szeretet szava lesz? Akkor mivégre űzne velünk apokaliptikus játékot? Hiábavaló bűntudatot, gyötrelmeket, téveszméket okozó játékának perverzitását e kései jóvátétel nem menti meg. A világ berendezését emberi logikával figyelve, istennek lenne legtöbb oka a szégyenre.
A keresztények, zsidók, pogányok istenei mind hasonlítanak ehhez a képlethez.
Isten tehát csak úgy létezhet, ahogyan sosem tudjuk elképzelni.