Nagyszombat

Nagyszombat csendjének nyugalmában megállunk. Vajon el tudjuk-e viselni? Az ember megtette, amit tudott. Meghalt, és halálában már teljesen Istené lett. Isten most kézbe veszi és dajkálja drága teremtményét, megtisztogatja és bebalzsamozza szétgyötört testét. Porból lett és porrá vált a keze között. Semmiségében újra lelket kíván, hogy élő lehessen. Isten szerető kezei között megpihen az ember-por. Porrá lesz, hogy újra élete lehessen. Várja a leheletet, amely már egyszer életbe hozta. Vár és nem türelmetlen, mert a szeretet soha nem késik. Pihenek Isten kezében. Megnyugszom. Isten tiszta lehelete száll felém, a lelkem újra éledezni kezd benne. Engem akar új életre lehelni. Lágy szellő szárnyain újra érkezem. Közel van már, Isten betölt mindent. Géza atya

Mi történt? Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király. Megremegett a föld, aztán elcsendesült, hiszen Isten szenderült el a testben, és feltámasztotta a régóta sírban nyugvókat. Isten halt meg a testben, és megfutamította az alvilágot.  (Egy ókori szentbeszéd Nagyszombat szent napjára - részlet)   "Nagyszombat az Úr sírban nyugovásának napja. Hajnalban a zsolozsmát (lamentáció) imádkozhatjuk, napközben más szertartás nincs. A hivő nép imádsággal, szentsír-látogatással tölti a napot, szerény ebéd után a nagy virrasztásra, Húsvét szent éjszakájára készülődik." (É.E.)     - Az elrejtett élet csendje ólomsúllyal nehezedik ránk. Siettetnénk a feltámadást, de nem lehet. A halál valósága csak akkor érint meg, ha utolsó érzékünkig megviselt. Érintsük meg. Öleljük át, mert ez is a mi életünk. Így fogjuk megtalálni azt, akibe nem mi lehelünk életet.

Még mindig Ő. Ő, kit nem lehet elfelejteni. Ő, kit látni szeretnék, kit keresek, és semmitől se félek jobban, mint attól, hogy megtalálom.

‎"Könnyű legyen emlékem, mint az illat,
mely egekig száll és legyen örök,
amíg szívemből máglyarózsák nyílnak
s feláldozott szerelmem füstölög."