Hiszek..

Boldog vagyok, nagyon boldog. Mert itt van mellettem Tamás, mert megtaláltam az egyensúlyomat, mert helyre tudtam tenni a múlt dolgait és mert tudok a jelenben élni úgy, hogy nem félek a jövőtöl. Hiszek, minden erőmmel hiszek. Hiszem azt, hogy Isten kezébe tartja a világot és nem hagyja elpusztulni. Nem hagyja, hogy a nagyhatalmak az időjárás befolyásolása által nyerjék a háborúkat, hogy a kisérletek csak pusztulást okozzanak, hogy természti katasztrófák sora legyen ezen a földön és hogy minden érték elvesszen azáltal, hogy csak szemetet eszünk, iszunk, hallgatunk és nézzünk. Hiszem, minden erőmmel hiszem, hogy ez nem igy lesz.

És ezért hiszek az indigó és a kristálygyerekek jelenlétében a földön, ( még ha nem is hiszek el minden maszlagot, amit a témával kapcsolatban összeolvastam), és tudom, hogy én is indigó vagyok és hogy küldetésem van ezen a földön. Még akkor is, ha nagy dolgot nem tudok tenni, csak segiteni egyeseken, akkor, amikor összeverten és gyengén fekszenek a damaszkuszi út mellett. Leülni melléjük és vigyazni rájuk....órákig, napokig, hetekig....egész addig, mig megerősödve fel tudnak állni és tovább tudnak indulni. Muszály...még akkor is, ha fáj...még akkor is, ha nem mindig jó...muszály azért a nagy jóért, amit Jézus tett az emberekkel. Azért...miért is? Mert angyal voltál....

S hiszek a szeretet erejében....Agapé....Az a szeretet, ami az embernek nem a sajátja, hanem az, amit fentről kap. Nem azért szeretlek, mert ilyen vagy olyan vagy, hanem azért szeretlek,hogy Isten arca tükrözödjön benned és rajtad...Igy szeretem Tamást, igy szeretem Őt is...csak a két szeretetnek más más dimenziója van és más jellege. Ebben Élek. Abban felfokozottan éltem, közel az extázishoz. Állandóan nem lehet úgy élni, de kincseket hagyott nekem az a szeretet. Tiszta, romolhatatlan kincseket, amiket megőrzők, mig élek, és amelyeket a hétköznapok erejét adják. És azt a biztos tudást, hogy Isten megtart... s kinyúlt egy hatalmas kéz és felemelt.

Rab Zsuzsa: Lehet

Hát még lehet?

Mégis lehet?Lehet?

Virágos isten küldött tégedet!

Megint veled?

veled, veled, veled?

Az ócska sláger-dallam is nevet,
sajnos, a vénkisasszony is nevet,
mi tagadás, a bácsi is nevet
nevet, nevet, hogy lehet,
hogy veled,megint veled,
hogy azértis lehet,
hogy tiporjuk vakon az éveket,
külön-külön, mégis veled, veled.


A metrólépcsőn ifjú szédület
röpít és részegít, s az is nevet
és csúfolódón nyelvet öltöget,
azt mondja mégis, hogy lehet, lehet.


Bócorgok majd, vénasszony, nélküled,
és zörgő szíved is szeret, szeret
S már nem számoljuk rég az éveket,
már rég nem tudjuk, mi is lehetett,
kicsoda játszott velem és veled,
csak azt tudjuk, hogy lehet még, lehet. -


Sors ez? vagy harc? szerelem? szeretet?
Majd vénülök magamban,
nem veled,
mint olvasón, morzsolok éveket,
pereg a múlt, a majdnem-lehetett,
és minden éjszakám veled, neked,
és minden reggelem neked, veled,
és mindig nélküled és nélküled.


Halálos ágyamon, ott is veled.
Lehet, lehet, lehet?
Már nem lehet.
Amire nem jutott szavam neked,

elmondja majd istenem-istened.

Colleen McCullough: Tövismadarak

"A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, és fölnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. MERT A LEGESLEGJOBBNAK MINDIG FÁJDALOM AZ ÁRA... Legalábbis a monda szerint."

Dzselál Ed-din Rumi: Béke

Virágok nyílnak éjszaka

az égen: csillagok,

ezüstvirágok.

Más oka nincs,

hogy boldog vagyok.

Lázár Ervin

˝Eszembe jutott rögtön a Szomorúság. Hej, lehet, hogy már ott kipeg-kopog az ablakomon! Nosza neki a lépcsőháznak! Ropogott a cipőnk talpa, mint a géppuska, a fordulókban meg csisz-csosz, csisszent- csosszant, aztán meg ripp-ropp, klipi-klapi… De a második fordulónál észbe kaptam. Megálltam.- Hiába futunk. Úgyis elkap.Megállt és szeliden rám nézett.- Mikkamakka vagyok – mondta. – Hallottál már rólam?-Még nem. Akkor most majd hallasz. – hadarta – Fussunk!Most már nem aggályoskodtam. Futottam. Ha egyszer Mikkamakkának hivják, nem lehet akárki.˝

Hülyeség ellen nincs orvosság...

Ha valaki hülye akar lenni, akkor talál rá okot.

Legnagyobb probléma az, ha a hülyeség akaraterővel és szorgalommal párosul.

Az a baj a nem feltűnően fényes intellektusú emberekkel, hogy saját példájukból kiindulva másokat is hülyének néznek.

Jaj, de fájdalmasan igaz ez az egész! S most nem tudom eldönteni, hogy ez most sirnivaló vagy nevetnivaló...

"Egy szóba’ most ezen per

Kiengesztelve lőn:

Zeng édesen: remember!

Át téren és időn.”

Te spectem, suprema mihi cum venerit hora,
Te teneam moriens deficiente manu.

Végső órámon szemem szemedet keresi,
És kezedet keresi kába, haló kezem is.

Váratlan utazás

"Örökre megmaradnak a gyerekkor emlékei, az az érzés, amit a hullámok játéka kelt, ahogy a lábujjak alól kimossa a rózsaszín meg ezüst homokszemeket, vissza a tenger mélyére. Olyan nyugalmas volt; valami megfoghatatlan módon a halhatatlanság mutatkozott az ár-apály váltakozásában, meg az ég és a tenger végtelenjében. Most, ahogy rácsodálkozom ugyanarra a szikrázó víztükörre, tudom, hogy ifjúságunkat sosem hagyjuk el, mindig magunkban hordjuk a szívünk mélyén."

Csak egy hangulat

A mai hangulatom...

Álom

Ma Vele álmodtam. Hogy jött az utcán anyuval, a régifőtéren, s a régifőtér meg olyan volt, mint régen, parkos. Az a nő ott állt a parkolóban, nem messze tőlünk. Megszólitottam Őt és anyut, hogy már nemtudomhányadjára látom őket erre elmenni együtt. Ő mosolygott, és a következő fázis az volt, hogy már a földön voltunk, és ő megölelt. Szoritott, szavakat súgott a fülemben, nem tudom mit, de valami olyasmit is, hogy ő meg fog halni. S én se tudom, mit mondtam neki, csak tudom, arra gondoltam, hogy nem akarom, hogy meghaljon, és ha csak egyszer látom, akkor is szeretem. És hogy mindig szerettem és szeretni fogom életem végéig. S küzködtem, hogy ezeket a szavakat kimondjam, de nem tudtam, de Ő látott a gondolataimban, és úgy ölelt, mint aki először ölel és utoljára ölel.... Más volt ez az ölelés attól, ahogy más szokott ölelni. Végzetesebb, sorsszerű, örökérvényű. Mintha mindig ebben az ölelésben éltem volna, és sose bontakoztam volna ki belőle se azelőtt, se azután. Soha nem ölelt úgy még senki, s Ő se ölelt még igy senkit.

Az a nő pedig a parkolóban állt, minket nézett és sirt....S én láttam őt is, s nagyon fájt, hogy sir, de nem tudtam vele mit csinálni- az ölelésből nem lehetetett kibontakozni. S azt is éreztem, hogy azért sir, mert ő nem tudta és nem fogja tudni soha annyira szeretni Őt, mint én. Mint én, ki az Ő utolsó reménysége voltam. Utolsó angyal az élete felett....

Delphine De Girardin

„Szeretni valakit, aki szeret téged...
Imádott lénynek lenni, akit a másik istenít,
mindez túllépi az emberi boldogság határát: lopott tűz a mennyországból.”

Bella István - Ó-újévi vers

Mert tudom, hogy tudod, szeretlek,
s tudod, hogy tudom, szeretsz,
már nem a csillagok közt kereslek,
de ott, ahol lehetsz,
konyhában, ágyban –
nem holdfényparton
de ott, hol megjöhetsz,
mégis, egyetlen csodámnak tartom,
hogy szeretlek és szeretsz.

Bocsásd meg a mi vétkeinket, miként...

Szava szinte jajkiáltás volt....Majd még talalálkozunk...és majd még elbeszélgetünk...sürgetően hangzott...úgy hangzott....úgy, mint aki olyan egyedül van, mint az ujjam...mint aki nincs kivel beszélgessen....mint aki kér valamit...hogy még menjek be...hogy még beszélgessek vele...hogy ne legyen annyira kiszolgáltatva...a negativ érzelmeknek....az ürességnek....az ellenségeskedésnek.
Nem vártam volna tőle...mert én mentem be....én kezdeményeztem a beszélgetést...de azt hiszem, csak azért, hogy valamit megtudjak annak az embernek az életéről...Róla. És szerintem az a nő biztos tudta, hogy én csak azért mentem be....és mégis... régebb én se beszéltem vele, ő meg határozottan ellenséges volt...amit mondjuk el is hittem neki....megvolt hozzá minden joga. Én megbocsátottam neki...megbocsátottam neki azért az emberért...érte.
Ő nem hiszem, hogy megbocsátott nekem...csak azt érzi, hogy jó velem beszélgetni. Azt érzi, hogy van miért. Azt érzi, hogy nem vagyok ellenséges. Hogy megbocsátottam neki. Hogy valamit árasztok. Hogy valami melegséget érez a szive körül, mikor velem beszélget. S nem tudja, miért. Mert ki nem állhat engem...mert én szerettem Őt és Ő engem.
Talán megakar rólam tudni valamit....talán megakarja tudni, mért szeretett Ő engem...nem tudom. De mindenképp...amit mondott, őszintének hangzott. Őszinte kiáltásnak...az Ég felé.
Én egy dolgot szeretnék: átadni neki azt a végtelen szeretetet, az Igazit, amit érzek az a férfi iránt....átadni....hogy ezzel a szeretetettel vegye körül azt a férfit, amivel én körülvenném, ha én lennék az Ő életének a része, és nem ez a nő. Mert ez a nő van egész nap vele, nem én. Mert én nem adhatok neki már semmit, mikor öreg és beteg, csak ez a nő. És szeretném, ha meg is tenné...azzal a végtelen szeretettel, amit én még mindig érzek.
Mert ha csak egyszer látlak, akkor is szeretlek.....

Charles de Foucauld: Elrejtett élet

Lk 2,39: ,,...visszatértek galileai városukba, Názáretbe''.
,,A templomban történt bemutatásom és Egyiptomba menekülésem után visszavonultam Názáretbe...; ott töltöttem gyermekségem idejét, és ifjúságomat, harmincéves koromig. Ez is értetek történt, értetek vagyok itt szeretetből. Mit jelent ez az élet számára? Teszem ezt azért, hogy tanítsalak titeket: ez alatt a harminc év alatt is tanítok, nem szavakkal, hanem hallgatásommal és példámmal. Mire tanítalak titeket? Mindenek előtt arra, hogyha valaki az embereknek jót akar tenni, sok jót, végtelen jót, isteni jót, teheti szavak nélkül, prédikáció nélkül, feltűnés nélkül is, hallgatásban és jó példa adásban... Miben adhat példát? A vallásosságban, az Isten iránti kötelességek szeretetteljes teljesítésében, az emberek iránti jóságban, a gyöngédségben azok iránt, akik körülötte vannak, a házi kötelességek szenthez méltó teljesítésében; példát lehet adni szegénységben, munkában, megaláztatásban, higgadtságban, visszavonultságban, az Istenbe rejtőző élet jelentéktelenségével, az imádságos élettel, a bűnbánattal, a visszavonultsággal, egészen elveszve Istenben és benne elmerülve. Arra tanítlak benneteket, hogy a saját kezetek munkájából éljetek meg, ne legyetek terhére egymásnak és legyen valamitek, amit a szegényeknek adtok; és ezzel az életmóddal semmihez sem hasonlítható szépséget ajándékozok nektek... követésem szépségét...
Mindenkinek, aki tökéletes akar lenni, szegényen kell élnie, az én názáreti szegénységem hűséges utánzásával. Mily nagyon hangsúlyozom Názáretben az alázatot, amikor harminc évet jelentéktelen munkában töltök el! Hirdetem a feltűnés nélküli életet, amikor harminc éven át ismeretlen maradok, én, a világ világossága. Tanítom az engedelmességet, amikor harminc éven keresztül szüleim alattvalója vagyok, akik ugyan szentek, de mégis csak emberek, én pedig Isten vagyok... És hogyan tudjátok ti, miután láttátok, hosszú időn keresztül mennyire engedelmeskedtem azoknak, akiknek a legcsekélyebb engedelmességgel sem tartoztam, akiknek Ura és Mestere, Teremtője és Bírája voltam, hogyan tudjátok ti megtagadni a tökéletes engedelmességet azoknak, akikről én, a ti Istenetek, azt mondtam: 'Aki őket hallgatja, engem hallgat'?
Ez az élet mily nagy megvetése a földi dolgoknak, a földi nagyságoknak, a világi viselkedésnek, mindannak, amit a világ nagyra becsül: előkelőségnek, gazdagságnak, rangnak, tudásnak, értelemnek, külsőségeknek, tekintélyeknek, világi kitüntetéseknek, ügyes társadalmi illemkedéseknek... Mindezt messzire elutasítom magamtól, hogy csak egy szegény munkásnak lássanak, aki igen vallásosan él a nagy-nagy visszavonultságban!...''

Gyurkovics Tibor: Világ csudája

Azt hittem, hogy világ csudája vagy

őrjöngés, álom, nyíló végtelen

ma azt tudom, hogyha nem vagy velem

nem vagyok, nem játszom, nem létezem

felhők fehérje a szemembe fagy...

Azt hittem, hogy a világ csudája vagy

de annál sokkal fontosabb.

Csodák

Tudod, az ember ismer valakit emberemlékezet óta...és egyszerre csak meglátja őt...olyannak, amilyen...meglátja az embert ember voltában és rájön, hogy az az ember, akit szinte ki nem állhatott eddig, alapvetően egy mélyen érző valaki, aki magányos és egyedül van és akinek igazaból szüksége van valakire...de ezt még ő se tudja, mert már annyira hozzászokott a maganyossághoz. És az ember ilyenkor elkezd gondolkodni más embereken, az emberek pszihologiáján, lelkén, magatartásán, arról, hogy mennyire is csal a látszat és a felületes viselkedés, és az, hogy valaki hogy viselkedik a mindennapi életben, az meg nem minősiti teljes egészében azt az embert. Ez nagyon hosszú folyamat, amig az ember ilyesmire rájön...illetve, amig elfogadja, mert bennünk van, hogy a viselkedesük alapján itéljük meg az embereket s néha kinyilik a szemünk, s meglátunk egy teljesen más valóságot, es rájövünk, hogy ezt irtó nehéz elfogadni. Pedig látjuk, és ott van a szemünk előtt és van egy pillanat, ami a szembesites pillanata, akkor pedig döntened kell: vagy elfogadod vagy nem. De ha nem fogadod el, akkor nem tudsz tovább élni. Mert mindig benned lesz az, hogy az emberek és dolgok mögött van valami. Csak már nem fogod tudni, hogy mi és azt hiszem, hogy ilyenkor jössz rá arra az igazságra, hogy az ember Isten teremtménye, és mindnyájan a lelkünk mélyén hasonlitunk Istenhez, mégis annyira kiszolgáltatott mindenki a magánynak, az egyedüllétnek, a betegségnek, a testi vágyaknak. S ilyenkor az embereket nagyon tudod sajnálni és az az embert, akin keresztül megláttad ezt az egészet ( mert ez az egész emberiségre érvényes, csak altalában egy emberen keresztül látjuk meg), hirtelen nagyon kezdjük szeretni is es ilyenkor elkezdődik a különleges. Azt, hogy a körülötted levő embereket sorban meglátod. Kit jobban, kit kevésbé, és az ember felfedez olyan dolgokat, amikről sose gondolta, hogy léteznek és ezek között van határtalanul szomorú, de határtalanul jó is. És olyankor történnek meglepő dolgok. Ha igy nézel a másikra, hirtelen meglátsz egy tekintetet, aki melegséggel néz rád, bármilyen hihetlennek is tűnik is. Megnézed egy párszor, mert azt hiszed, csak te képzelted a melegséget, de miután annyiszor láttad, hogy nem tévedhetsz, el is hiszed, hogy az a melegség tényleg ott van....és igazi. Általában olyan emberek szemében fedezzük fel, akiktől soha az életben nem remeltünk semmit. Akkor megállsz újra és gondolkodol: elhigyjem vagy ne? Ha nem hiszed el, nem tudsz tovább élni mert nyomaszt a kétség, de ha elhiszed, újra csodálatos dolgok történnek veled.

Gondolatok

Szükségem van valakire...hogy mellettem legyen, hogy vigyázzon rám. De nem ismerem be. Inkább kivetitem Rá, és azt hiszem, Neki van szüksége rám, Ő nem tud nélkülem élni, és ezért adom neki minden gyöngédségemet és minden szeretetemet. Adom Neki azt, ami nélkül én nem tudok élni.