Tudod, az ember ismer valakit emberemlékezet óta...és egyszerre csak meglátja őt...olyannak, amilyen...meglátja az embert ember voltában és rájön, hogy az az ember, akit szinte ki nem állhatott eddig, alapvetően egy mélyen érző valaki, aki magányos és egyedül van és akinek igazaból szüksége van valakire...de ezt még ő se tudja, mert már annyira hozzászokott a maganyossághoz. És az ember ilyenkor elkezd gondolkodni más embereken, az emberek pszihologiáján, lelkén, magatartásán, arról, hogy mennyire is csal a látszat és a felületes viselkedés, és az, hogy valaki hogy viselkedik a mindennapi életben, az meg nem minősiti teljes egészében azt az embert. Ez nagyon hosszú folyamat, amig az ember ilyesmire rájön...illetve, amig elfogadja, mert bennünk van, hogy a viselkedesük alapján itéljük meg az embereket s néha kinyilik a szemünk, s meglátunk egy teljesen más valóságot, es rájövünk, hogy ezt irtó nehéz elfogadni. Pedig látjuk, és ott van a szemünk előtt és van egy pillanat, ami a szembesites pillanata, akkor pedig döntened kell: vagy elfogadod vagy nem. De ha nem fogadod el, akkor nem tudsz tovább élni. Mert mindig benned lesz az, hogy az emberek és dolgok mögött van valami. Csak már nem fogod tudni, hogy mi és azt hiszem, hogy ilyenkor jössz rá arra az igazságra, hogy az ember Isten teremtménye, és mindnyájan a lelkünk mélyén hasonlitunk Istenhez, mégis annyira kiszolgáltatott mindenki a magánynak, az egyedüllétnek, a betegségnek, a testi vágyaknak. S ilyenkor az embereket nagyon tudod sajnálni és az az embert, akin keresztül megláttad ezt az egészet ( mert ez az egész emberiségre érvényes, csak altalában egy emberen keresztül látjuk meg), hirtelen nagyon kezdjük szeretni is es ilyenkor elkezdődik a különleges. Azt, hogy a körülötted levő embereket sorban meglátod. Kit jobban, kit kevésbé, és az ember felfedez olyan dolgokat, amikről sose gondolta, hogy léteznek és ezek között van határtalanul szomorú, de határtalanul jó is. És olyankor történnek meglepő dolgok. Ha igy nézel a másikra, hirtelen meglátsz egy tekintetet, aki melegséggel néz rád, bármilyen hihetlennek is tűnik is. Megnézed egy párszor, mert azt hiszed, csak te képzelted a melegséget, de miután annyiszor láttad, hogy nem tévedhetsz, el is hiszed, hogy az a melegség tényleg ott van....és igazi. Általában olyan emberek szemében fedezzük fel, akiktől soha az életben nem remeltünk semmit. Akkor megállsz újra és gondolkodol: elhigyjem vagy ne? Ha nem hiszed el, nem tudsz tovább élni mert nyomaszt a kétség, de ha elhiszed, újra csodálatos dolgok történnek veled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése