A Gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerüen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.
Hiányzik. Találok róla egy képet és elkezd veszettül hiányozni. Pedig boldog vagyok, itt van ez a férfi, kivel boldogabb vagyok, mint gondoltam, hogy valaha lehetek, mégis fáj az Ő hiánya. Az, hogy nem része az életemnek. De annyira jó, hogy él, létezik, és amig én fogok élni, bennem él. Ő, az Érzés, az emlékek. Azok az emlékek, amelyeknek mindig lesz egy jelen tartalmuk is, mivel azok a pillanatok örökkévalóak voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése