Márai Sándor: Harminc ezüstpénz

"Az emberi történetnek mindig szüksége van egy Júdásra. Mintha nem lehetne nélküle
semmiféle emberi vállalkozásba kezdeni. És amikor az Istent keresik az emberek, akkor is szükségük van reá. Ez is tény. Mert mindig volt valami körülötte az időben, ami egyszerre volt kérdés és válasz, kimondatlan várakozás. Erre a várakozásra nem feleltek soha az írástudók. Mintha nem is lenne tanácsos ezt a kérdést kimondani, soha nem kérdezték: miért árulta el?"

"Mindenki látta, közel két évezreden át, aki egy napon megcsömörlött az emberi arc érzékelésétől - a szegények, a szenvedők, akiket megaláztak. És aztán mások is, a rajongók, a rendkívüliek, akik számára természetes képesség volt a látomás, mint a zenészek számára a föltétlen hallás. Mindenki látta, aki a nagy kétség és magány pillanatában behunyta a szemét. Az evangélisták is "látták" - akkor is, ha a valóságban nem ők azok, akik leírják, milyen volt, száz évvel születése vagy halála után, amikor a szinoptikus evangéliumokat rögzítették. Középtermet lehetett, szakállt viselt... de az emberiség soha nem készített rendőri látleletet erről az arcról. Találgassuk, hogy "kerekded" volt az arca vagy talán "tojásdad", szeme barna, haja gyapjas és fekete?... Az emberiség másik szemével látta ezt az arcot, azzal a belső szemével, amely néha jobban lát, mint a vadak sötétben villogó pillantása."

"Van egy varázsszó, ami több, mint az "istenek kegye", mint minden, amit eddig az istenek az embernek ígértek. Ez a varázsszó az irgalom. Egy napon kimondja. Csaknem irgalmatlanul mondja ki. De ez a nap még messze van. Nyersen mondja ki, rekedten, a szenvedély tikkadt erejével. Égeti torkát ez a szó, mint a forró szél, amely a sivatag fel ől söpör végig nyári estéken Palesztina tájain, és távoli, elhullott népek dögszagát és homokot sodor Názáret fölött. Kimondja egy napon és azután még sokszor, most már nem olyan nyersen, hanem engesztelten és szomorúan. Mert ha feltétlenül tud valamit az ember - nemcsak értelmével, hanem szívével is tudja -, végül szomorú lesz. Egy napon megismeri az embereket és fölfedezi az irgalmat. Lénye csordultig telik az irgalommal, ami úgy buggyan a szavából, mint a mákony a szivacsból, melyet a római zsoldos lándzsája hegyével cserepes ajkához nyújt, mikor a kereszten függ és szomjúhozik. Ez minden, amit ígérhet. Ezért élt, ezért halt meg.
De nagyon nehéz irgalmasnak lenni."

"Amikor Jézus megszólal, kényszeríti a hív embert, hogy bódulat nélkül, racionálisan fogadja el az irracionálisat."

Ez a pillanat, Jézus pillanata, időtlen.....Így áll az emberek elé, szívében a titokkal, amely ajkán most már hangos híradás lesz. A titok értelme annyi, hogy zsidók és pogányok sorsán túl van közös megoldás az emberek számára. Így lép föl és így jelenik meg az alak, földien és tapinthatóan a mindenkori Tamások számára. Emberi voltában is emberfelettien, mert találkozott Istennel, aki benne ember lett.